Még mindig nem alakulok át gasztrobloggá, de gyrosan feljegyzem az elmúlt (tavaszi) hetek történéseit, mielőtt elfelejtem, hogy mit jelentenek a rövidítések a naptáramban. Az április végét nagyjából a Fővárosi Levéltárban töltöttem, mivel a Budapest100-ra kutattam. Egyrészt az én tapasztalatlanságom, másrészt a levéltár sebessége miatt nem minden sikerült úgy, ahogy szerettem volna (értsd: a maximalizmusom némi csorbát szenvedett), de nem lettek rosszak az anyagok. A négyes metrót természetesen az első napon ki kellett próbálnunk, aztán másnap ismét, csak ekkor D.-vel és a barátjával. Kiváló fotók készültek a srácokról a Keleti előtt pózolva. Megnéztük A Grand Budapest Hotelt, ami valószínűleg az év legjobb filmje lesz számomra (és ahányszor megnézte a trailert azóta, valószínűleg ezzel B. is így van). Hazamentem szavazni. Elolvastam a Divergent-trilógiát, és most már nagyon kíváncsi vagyok a filmre. B. három napra itt hagyott Madridért, hogy aztán a hétvégét Budapest különböző pontjain futkározva töltse a Vivicittá félmaratonon. Leadtuk R. szakdolgozatát: nehéz szülés volt, de meglett. Elmentem a húgommal FISH! koncertre, nem lesznek a kedvenceim, de nem volt rossz meg igazából már hiányzott, hogy úgy egyáltalán koncertre menjek. Kiscsaládommal jártuk be a Budapest100-at, összesen három házra futotta aznap, de sebaj, majd legközelebb asszertívabb leszek.
Azt, hogy JA-val voltam a Könyvfesztiválon, már rögtön a hazaérkezés után kigondoltam, hogy de jópofa lesz így leírni (nekem JA = József Attila, nincs apelláta). K.-val most együtt nézzük a Mad Men új évadát, és arra gondoltam egyik nap, hogy mi lenne, ha Pete-et meg az ingatlanos csaját kinyírná a Zodiákus a végén, tekintve, hogy úgyis Kaliforniában vannak1969-ben (B. mostanában tonnaszám nézi róla YouTube-on a dokumentumfilmeket). A majálist részben a Nagy Futamon töltöttem, ami persze egy Nagy Parasztvakítás, de legalább a repcsiket élveztem. Közvetlenül miután befejeztem a Divergent harmadik részét (segítek: nagyon nem vidám), a hangulat elmélyítése érdekében megnéztem a Rekviem egy álomért c. remeket, ami nagyon kellemes csalódás volt, tartottam kicsit tőle, hogy az anya-fiú drámara tolódik a hangsúly, de végül is Aronofsky-film, tudhattam volna, hogy nem lesz ilyen egyszerű.
Most pedig John Green-hetet tartok: reményeim szerint végigrágom magam az életművén, ami kb. öt tiniregény, szóval nem annyira vészes. A The Fault In Our Stars-zal kezdtem, természetesen bőgtem rajta, mint egy kisgyerek. Írnék róla hosszabban is, de az inkább Molyra kívánkozik. Sokakat idegesít, hogy "halivudi", meg hogy "16 évesek nem beszélnek ilyen körmondatokban", de ez fikció, persze, hogy nem, kit érdekel. Valóságnak ott van az, hogy rákosok. A Looking for Alaska JG első könyve, ez egy kicsit érződik is rajta, de nagyon vicces, valamennyire szomorú, és eléggé életszerű. Az An Abundance of Katherines végén járok, és ugyan ennek a kiszámíthatósága nem tetszik annyira (mondjuk még nem értem teljesen a végére), viszont a kis epizódok, amiket a roadtripen megél a két srác, azok csodálatosan viccesek. Szóval olvassatok John Greent, aztán ha érzelmileg túltelítődtetek (mint jómagam), nézzetek lazításként egy kis Gossip Girl-t. A negyedik évad már határozottan a fisifos kategóriába tartozik ezért semmiféle érzelmi kötődést nem ébreszt.
Azt, hogy JA-val voltam a Könyvfesztiválon, már rögtön a hazaérkezés után kigondoltam, hogy de jópofa lesz így leírni (nekem JA = József Attila, nincs apelláta). K.-val most együtt nézzük a Mad Men új évadát, és arra gondoltam egyik nap, hogy mi lenne, ha Pete-et meg az ingatlanos csaját kinyírná a Zodiákus a végén, tekintve, hogy úgyis Kaliforniában vannak1969-ben (B. mostanában tonnaszám nézi róla YouTube-on a dokumentumfilmeket). A majálist részben a Nagy Futamon töltöttem, ami persze egy Nagy Parasztvakítás, de legalább a repcsiket élveztem. Közvetlenül miután befejeztem a Divergent harmadik részét (segítek: nagyon nem vidám), a hangulat elmélyítése érdekében megnéztem a Rekviem egy álomért c. remeket, ami nagyon kellemes csalódás volt, tartottam kicsit tőle, hogy az anya-fiú drámara tolódik a hangsúly, de végül is Aronofsky-film, tudhattam volna, hogy nem lesz ilyen egyszerű.
Most pedig John Green-hetet tartok: reményeim szerint végigrágom magam az életművén, ami kb. öt tiniregény, szóval nem annyira vészes. A The Fault In Our Stars-zal kezdtem, természetesen bőgtem rajta, mint egy kisgyerek. Írnék róla hosszabban is, de az inkább Molyra kívánkozik. Sokakat idegesít, hogy "halivudi", meg hogy "16 évesek nem beszélnek ilyen körmondatokban", de ez fikció, persze, hogy nem, kit érdekel. Valóságnak ott van az, hogy rákosok. A Looking for Alaska JG első könyve, ez egy kicsit érződik is rajta, de nagyon vicces, valamennyire szomorú, és eléggé életszerű. Az An Abundance of Katherines végén járok, és ugyan ennek a kiszámíthatósága nem tetszik annyira (mondjuk még nem értem teljesen a végére), viszont a kis epizódok, amiket a roadtripen megél a két srác, azok csodálatosan viccesek. Szóval olvassatok John Greent, aztán ha érzelmileg túltelítődtetek (mint jómagam), nézzetek lazításként egy kis Gossip Girl-t. A negyedik évad már határozottan a fisifos kategóriába tartozik ezért semmiféle érzelmi kötődést nem ébreszt.