Zévé

Oké, mielőtt Barokkbácsi feltette a kérdését, nyeltem egy hatalmasat, és elmondtam egy villámimát, hogy véletlenül se a reprezentatív freskóciklusokat kérdezze, de talán életem legfelszabadultabb vizsgaélménye volt ez a tegnapi. Ha nem folytatnám itt és így a tanulmányaimat (ami még mindig megtörténhet), akkor is egy tök vicces élménnyel távoznék. Azt meg egészen megható olvasni-hallani, hogy a barátaim/családom mennyire örülnek az ötösömnek. Még július 5-én kell helytállnom, aztán már végre tényleg hepiszánsájn lehet.

Áthallgatás

Ülök a TO-n, mellettem kb. tíz sorstársam vár a tanulmányi előadókra a kis előtérben. A levegő nem fülledt, nyitva van minden lehetséges ablak, ráadásul nem is vagyunk sokan. Három-négy németes beszélget: az egyik lány panaszkodni kezd arról, hogy ő bizony már harmadszor jön vissza a mai napon, mire egy jellemzően terpeszkedő srác fanyar mosollyal közli, hogy akkor aztán szép napja lehet. Most már kíváncsian várom a folytatást: a lány elmondja, hogy abszolutóriumot akart kiállíttatni, de egyetlen kreditje hiányzik a 180-ból, úgyhogy beszélnie kellett egy tanárral, hogy utólag felvehessen egy tárgyat. És most beadandót kell írnia, és nem tud csak a jövő heti záróvizsgára készülni, és ez milyen szörnyű.

A fiú javaslata lep meg: mi lenne, ha valahonnan, valamely mágikus úton csak úgy odaröppenne az az egy kredit, hát hogy lehet ilyen csökönyös ez a rendszer, meg egyébként is, ő leszarja ezt az egészet. A lánytól, aki feldúltan elmesélte a történetét, vállveregetve megkérdeztem volna, hogy édesszívem, meddig tartott volna összeadni az ötödik félév végén az indexedbe beírt félévnyi kreditadagokat. Azt, hogy esetleg az etr-ben megkeresse ugyanezt, már fel sem mertem volna hozni. A fiúnak meg lenyomtam volna a torkán egy közeli széket szívesen elmagyaráztam volna, hogy ez itt nem a beach, ahol a szörfösnadrágjában ő a kiskirály, hanem ez egy egyetem (urambocsá', az ország első egyeteme), ahol vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani. Ezek után egy másik srác, aki közölte, hogy ő bizony hetedéves BA-s, és jól elvan, már meg sem tudott igazán lepni.

És még rohadt meleg is van. Kellett nekem kimozdulni a jó kis hűvös lakásból.

Mém #2

Na, akkor még egy gyorsan.

kaptál valaha gyűrűt?
valamelyik majálison biztosan (ilyen giccses, állítható cucc).

leghosszabb kapcsolatod?
hát, a jelenlegi. két évnél egy kicsivel több.

mit kaptál utoljára ajándékba?
szerintem csokit.

hányszor ejtetted le a telefonod?
"haver, de hát ki számolja?"

21 Q&A

Régen csináltam már ilyet. Állítólag Anna az eredeti tulaj, de én máshol találtam. (Azért állítólag, mert én most hozzá nem tudok bejutni, ergo nem tudom lecsekkolni.)

1, Vedd elő a hozzád legközelebb eső könyvet, nyisd ki a tizennyolcadik oldalon, írd le az ötödik mondatot.
"Az új irodalomnak a kor lelkéből lelkezett tűzoszlopnak kell lennie!"

2, Melyik könyvből szólt az idézet? Ki írta?
Forgács Éva: Avantgárd a magyar kultúrában, in: A második nyilvánosság, összeáll. Hans Knoll, szerk. Jolsvai Júlia, Budapest, 2002 (nincsen körülöttem szépirodalom, brühühü), de egyébként Kassák Lajostól származik a mondat.

3, Mi a legutolsó dolog, amit a TV-ben láttál?
Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének utolsó tizenöt perce.

Egy kis szakmai

Vagyis annyira nem is lesz az. Lesz ez a(z állítólag) gigamega-kiállítás Pekingben, amin London után a kínaiaknak is megmutatjuk a magyar művészet színe-javát, csak most nem a régi kincseket visszük el hozzájuk (ld. Treasures from Budapest), hanem a kortársművészetet. Írtak-mondtak róla sokan sokfélét, én most erre itt nem vállalkozom (az ilyesminek egy külön blog kéne), viszont valószínűleg én vagyok az egyetlen [ha nem, akkor (ny)elvbarátaim, kezeket fel!], akit zavar a kiállítás címe. 

A naiv verzió az, hogy csak a plakát formai harmóniája miatt lett ez a cím - a gonosz változat meg nyilván az, hogy a cím kitalálója nem tud angolul. Mert a Hungary Art nem azt jelenti, hogy Magyar művészet, sőt, tulajdonképpen nem jelent semmit (ami megerősítené fent belinkelt cikk vitriolos mondatait a kiállítás koncepcióját illetően: azaz, hogy a bemutatott anyag tulajdonképpen nem - de legalábbis nem megfelelően - mutatja be a magyar kortársművészeti szcénát).

De hogy félreértés ne essék, értékelem én a külföldre nyitást, sőt, nagyon is boldoggá tesz, hogy vannak törekvések a magyar művészet megismertetésére az egész világon, lásd például a Royal Academy of Arts Eyewitness címet viselő, magyar fotósok munkáit bemutató tárlatát (ez volt a reklám helye).