Zévé

Oké, mielőtt Barokkbácsi feltette a kérdését, nyeltem egy hatalmasat, és elmondtam egy villámimát, hogy véletlenül se a reprezentatív freskóciklusokat kérdezze, de talán életem legfelszabadultabb vizsgaélménye volt ez a tegnapi. Ha nem folytatnám itt és így a tanulmányaimat (ami még mindig megtörténhet), akkor is egy tök vicces élménnyel távoznék. Azt meg egészen megható olvasni-hallani, hogy a barátaim/családom mennyire örülnek az ötösömnek. Még július 5-én kell helytállnom, aztán már végre tényleg hepiszánsájn lehet.

Áthallgatás

Ülök a TO-n, mellettem kb. tíz sorstársam vár a tanulmányi előadókra a kis előtérben. A levegő nem fülledt, nyitva van minden lehetséges ablak, ráadásul nem is vagyunk sokan. Három-négy németes beszélget: az egyik lány panaszkodni kezd arról, hogy ő bizony már harmadszor jön vissza a mai napon, mire egy jellemzően terpeszkedő srác fanyar mosollyal közli, hogy akkor aztán szép napja lehet. Most már kíváncsian várom a folytatást: a lány elmondja, hogy abszolutóriumot akart kiállíttatni, de egyetlen kreditje hiányzik a 180-ból, úgyhogy beszélnie kellett egy tanárral, hogy utólag felvehessen egy tárgyat. És most beadandót kell írnia, és nem tud csak a jövő heti záróvizsgára készülni, és ez milyen szörnyű.

A fiú javaslata lep meg: mi lenne, ha valahonnan, valamely mágikus úton csak úgy odaröppenne az az egy kredit, hát hogy lehet ilyen csökönyös ez a rendszer, meg egyébként is, ő leszarja ezt az egészet. A lánytól, aki feldúltan elmesélte a történetét, vállveregetve megkérdeztem volna, hogy édesszívem, meddig tartott volna összeadni az ötödik félév végén az indexedbe beírt félévnyi kreditadagokat. Azt, hogy esetleg az etr-ben megkeresse ugyanezt, már fel sem mertem volna hozni. A fiúnak meg lenyomtam volna a torkán egy közeli széket szívesen elmagyaráztam volna, hogy ez itt nem a beach, ahol a szörfösnadrágjában ő a kiskirály, hanem ez egy egyetem (urambocsá', az ország első egyeteme), ahol vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani. Ezek után egy másik srác, aki közölte, hogy ő bizony hetedéves BA-s, és jól elvan, már meg sem tudott igazán lepni.

És még rohadt meleg is van. Kellett nekem kimozdulni a jó kis hűvös lakásból.

Mém #2

Na, akkor még egy gyorsan.

kaptál valaha gyűrűt?
valamelyik majálison biztosan (ilyen giccses, állítható cucc).

leghosszabb kapcsolatod?
hát, a jelenlegi. két évnél egy kicsivel több.

mit kaptál utoljára ajándékba?
szerintem csokit.

hányszor ejtetted le a telefonod?
"haver, de hát ki számolja?"

21 Q&A

Régen csináltam már ilyet. Állítólag Anna az eredeti tulaj, de én máshol találtam. (Azért állítólag, mert én most hozzá nem tudok bejutni, ergo nem tudom lecsekkolni.)

1, Vedd elő a hozzád legközelebb eső könyvet, nyisd ki a tizennyolcadik oldalon, írd le az ötödik mondatot.
"Az új irodalomnak a kor lelkéből lelkezett tűzoszlopnak kell lennie!"

2, Melyik könyvből szólt az idézet? Ki írta?
Forgács Éva: Avantgárd a magyar kultúrában, in: A második nyilvánosság, összeáll. Hans Knoll, szerk. Jolsvai Júlia, Budapest, 2002 (nincsen körülöttem szépirodalom, brühühü), de egyébként Kassák Lajostól származik a mondat.

3, Mi a legutolsó dolog, amit a TV-ben láttál?
Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének utolsó tizenöt perce.

Egy kis szakmai

Vagyis annyira nem is lesz az. Lesz ez a(z állítólag) gigamega-kiállítás Pekingben, amin London után a kínaiaknak is megmutatjuk a magyar művészet színe-javát, csak most nem a régi kincseket visszük el hozzájuk (ld. Treasures from Budapest), hanem a kortársművészetet. Írtak-mondtak róla sokan sokfélét, én most erre itt nem vállalkozom (az ilyesminek egy külön blog kéne), viszont valószínűleg én vagyok az egyetlen [ha nem, akkor (ny)elvbarátaim, kezeket fel!], akit zavar a kiállítás címe. 

A naiv verzió az, hogy csak a plakát formai harmóniája miatt lett ez a cím - a gonosz változat meg nyilván az, hogy a cím kitalálója nem tud angolul. Mert a Hungary Art nem azt jelenti, hogy Magyar művészet, sőt, tulajdonképpen nem jelent semmit (ami megerősítené fent belinkelt cikk vitriolos mondatait a kiállítás koncepcióját illetően: azaz, hogy a bemutatott anyag tulajdonképpen nem - de legalábbis nem megfelelően - mutatja be a magyar kortársművészeti szcénát).

De hogy félreértés ne essék, értékelem én a külföldre nyitást, sőt, nagyon is boldoggá tesz, hogy vannak törekvések a magyar művészet megismertetésére az egész világon, lásd például a Royal Academy of Arts Eyewitness címet viselő, magyar fotósok munkáit bemutató tárlatát (ez volt a reklám helye).     

Akkor ma Terry Richardson

Járja Amerikát, meg az egész földgolyót, és közben mindenfélét lefotóz. Az a pucér lányokkal teli telefonfülke például Brazíliában van valahol. Teljesen hétköznapi dolgokat fényképez le, meg kisebb-nagyobb sztárokat a műtermében, akiket néha meg is fektet, de legalábbis levetkőztet. De a tumblr-jén ott van az anyukája is, aki pont úgy néz ki, mint ő, csak nőben. Nagy kedvenceim tőle az olyan képek, amiken ráadja jól megszokott favágóingét és fura szemüvegét éppen aktuális kliensére: kölcsönadja  az identitását egy fotó erejéig. Sokan botrányosnak találják, szerintem az egyik legviccesebb fazon evör.  

A képek forrása: terrysdiary

CC

Nagyon látványos, nagyon szép film. Az utolsó képsorok mesteriek, de a többire sem lehet panaszom, vizuális orgia van bőven. Aki csipke- és pezsgőmérgezést szeretne kapni, az feltétlenül nézze meg. 

Polkadot

A szerelem színe ma piros alapon fehér pöttyös.

Valami véget ér...

...és egyáltalán nem fáj, sőt. Túl vagyok az utolsó BA-s vizsgán, és bár teljesen szürreális jegyadási módszernek lehettünk tanúi a mai napon, aminek köszönhetően csakis a szerencsén, vagy valami egész más valószínűtlenségi együtthatón múlt, hogy én a jó végét húztam a... a... na, szóval, ötöst kaptam, végül is túl vagyunk rajta. Még tizenhárom nap az Álomvizsgáig, aztán már semmi sem állíthat meg abban, hogy fagyinyalással és jobbnál jobb láblógázós programokkal töltsem ki az időmet. (Na meg persze, hogy legyen némi financiális keretem ama láblógázásokra, mondjuk egy kis éjszakai leltározással. Mondjuk. Bár azért kellemesebbet is el tudok képzelni.) Igen, ez ennek a blognak az eddigi legéletszagúbb bejegyzése, és a mai nap szava egyértelműen az, hogy "FANTASIOSA"!*

* Szép, hosszú ó-val kell mondani, mint azt, hogy Vingardium leviosa!      

Monsieur Besenczi

Szeressétek ti is a Richárdot, aki szépen fényképez.

Az hisztirűl

- Akkor csináljuk úgy, kérlek szépen. 

- Jó, jó, ne hisztizz...

Fenti párbeszédszeletkét ma kaptam el a Várban, miközben egy idős amerikai házaspár mellett ültem a buszmegállóban. A férfiak ugyebár gyakran panaszkodnak amiatt, hogy a nők bizony hisztisek. Igen, így, mindkét nem esetében általánosítva. Csak kérdem én: akkor, amikor egy nő a kérlek szépen szókapcsolatot használja, legyen mégoly ideges is a hangja (láthatóan valami fontos dologról beszélgettek), az mitől hiszti? Olyan könnyű ezzel a kis szócskával dobálózni. Olyan könnyű minden egyes érzékenyebb megszólalásra ráragasztani. Olyan könnyű mindent elkönyvelni hisztinek, amikor lehet, hogy tényleg fájt az illetőnek a dolog, vagy tényleg nagyon fontos számára és nem puszta szórakozásból lesz mérges/zaklatott/ideges. Tudom, a jelek meg az utalások nem működnek, legyünk őszinték és egyértelműek, ha valamit ki akarunk fejezni. Oké, kedves férfiak, ti meg legyetek empatikusabbak és egy kicsit alkalmazkodjatok ti is, jó? Nem erről szól a játék? És rendben, nem látok bele fenti pár életébe, nem ismerem őket, még csak azt sem tudom, miről folyt pontosan a társalgás, sőt, azt sem állítom, hogy a nő nem egy hárpia a mindennapokban, mert nem tudom. Azt sem mondom, hogy minden nő ártatlan, érzelmes lény, és azt sem tagadom, hogy sokan sokszor túlreagálnak/unk bizonyos dolgokat. De a kérlek szépen miatt ez most nagyon nem tetszett.