Most van az az érzés, amikor nem tudom lecsukni a szemem, de nem tudom igazán nyitva tartani sem; ha lefeküdnék (amit amúgy nem lehet, mert még legalább a tanulmány fele hátravan), akkor ott dübörögne a fülemben a kávé meg a buborékok, úgyhogy inkább ülve maradok. Kétségkívül életem egyik legkimerítőbb vizsgaidőszaka ez a mostani, bár természetesen ezt is túldramatizálom, mint az előző hatot; de mint ezt az érettségi óta tudjuk, az ember úgyis mindig a közvetlenül előtte álló megpróbáltatásokat érzi a legnehezebbnek. Csak a félév felénél jöttem rá, mennyire rövid volt ez a nyár (vagy inkább a szünet, a pihenés), és hogy a tavalyi év első fele gyakorlatilag ködbe vész a szakdolgozat miatt. Szinte képtelen vagyok visszaemlékezni, mit csináltam 2011 első felében a kutatáson kívül. Miközben viszont arra gondolok, milyen szép és kényelmes lenne halasztani egy kicsit, már a következő félévi órarendemet tervezem (ami, ha minden jól megy, kellően izgalmas és feminista lesz). Mielőtt kellőképpen elszégyellem magam, visszatérek Alex Potts-hoz (akiről nekem mindig Mrs. Potts alias Kanna mama jut eszembe a Szépség és a Szörnyből) meg a winckelmanni történelemkonstrukcióhoz.