Egy árnyékos kisszobában

Szőlő, szeder, kukorica

Ma sikeres nőnek érzem magam. Szereztem munkát, ezentúl hétórában püfölhetem a numerikus billentyűzetet, amikor csak kedvem tartja és állítólag ettől előrébb fog menni ez az ország (merthogy a magasságos Oktatási Hivatal végezteti ezt a munkát velünk, dolgos egyetemistákkal 16 éven felüliekkel). Aztán - fellelkesülve a havi anyai apanázs megérkezésén - betértem a vásárcsarnokba és vettem szedret, szőlőt, kukoricát. Közben tisztára Bridget Jones-érzésem volt - tudjátok, van az a jelenet, amikor bevásárol a piacon és utána kék levest főz. Na, én azt nem fogok (maximum lilát, a szederből). Aztán az Astorián elkezdett zuhogni, nincs is jobb egy nyári zápornál, bizony. A kukorica mézédes, a szeder fanyar, tejszínhabbal különösen finom, a szőlő nagyszemű és roppanós. A mai egy jó nap.

Osztódás

A szép kék bársonykötés kárpótoljon a lábaimért, amikre az elkövetkezendő három napban valószínűleg csak strandpapucsot fogok tudni húzni (mókás lesz úgy moziba menni holnap, ha-ha). Amikor pedig már épp elkezdtünk viccelődni, hogy biztos nem lesz fejünk a fotón, bamm, édesanyám elkészítette fenti képet. Imádom. A többi fotó alapján pedig, amiken történetesen rajta van a képes felem, szerintem hivatalosan is elnyertem a "Bárgyú Mosoly 2011"-díjat.

Könyvekrűl

Szeretem a könyvek illatát. Az új könyvek kissé műanyagszerű szagát és a régiek dohosabb aromáját is. Szeretem kézbe venni, átlapozni őket, belemerülni egy részletbe, amikor egy-egy szón megakad a szemem. Szeretem hazavinni, és letenni az ágyam mellé, nem egyből a polcra, mert úgyis azonnal el akarom olvasni őket. Szeretem, amikor egy sorozatnak új darabja jelenik meg, amit már tűkön ülve vártam: ha nem is kaparintom meg a megjelenés napján, de az első adandó alkalommal – amikor időm és pénztárcám engedi – beszerzem. Szeretem a kedves könyvtárosokat, akik mindig segítőkészek, ha valamit nem találok, mert kopott a gerince vagy három betűvel odébb rakta vissza valaki, de ők úgy ismernek minden kötetet, mint a saját tenyerüket. Szeretem, hogy a könyvtárban olyan köteteket is megtalálok, amiket sehol máshol. Szeretem leszedni az összes könyvemet a polcról, letörölni és bútorápolóval fényesre tisztítani a bükk furnért, hogy aztán szinte minden alkalommal új rend szerint tegyem vissza a köteteket; most éppen szín szerint vannak elrendezve, de rá kellett jöjjek, hogy a téma, illetve műfaj szerinti csoportosítás kényelmesebb lenne. Szeretem a technikai fejlődést, és bár nekem (még) nincs Kindlém, csodálatos dolognak tartom, hogy az ember egy néhány grammos készülékben magával viheti a kedvenc olvasmányait – hosszú, sok csomaggal járó utazáson különösen hasznos lehet. Szóval, szeretem a könyveket, és F. barátném nyomán vallom, hogy aki szeret olvasni, az sosem unatkozik.

Oroszlánkirályság

Azért persze megvoltak ennek az egy hétnek a szép pillanatai is: mókás volt rájönni, milyen kevés Kispál-számnak tudom a szövegét teljesen, és hogy - a népdalokon kívül - az egyetlen szám, amit elejétől a végéig el tudunk énekelni a húgommal, az a Hakuna matata. (Természetesen én vagyok Pumba, ez, gondolom, nem volt kérdéses. A kedvenc részem persze az, hogy "Csak a lelkem a szép, de a testem rúúúúút.") A hétnek a nem szép részei... na mindegy, ez nem annyira internetkompatibilis, azt hiszem. Fájt a szívem és néha fájt az agyam: nekem az nem elképzelhető opció, hogy valakinek ott van az a cirka egykilós trutymó a koponyájában és nem hajlandó használni, pedig a lehetőség adott. Kőszeg meg szép, csak nagyon álmos hely.