Szeretem a könyvek illatát. Az új könyvek kissé műanyagszerű szagát és a régiek dohosabb aromáját is. Szeretem kézbe venni, átlapozni őket, belemerülni egy részletbe, amikor egy-egy szón megakad a szemem. Szeretem hazavinni, és letenni az ágyam mellé, nem egyből a polcra, mert úgyis azonnal el akarom olvasni őket. Szeretem, amikor egy sorozatnak új darabja jelenik meg, amit már tűkön ülve vártam: ha nem is kaparintom meg a megjelenés napján, de az első adandó alkalommal – amikor időm és pénztárcám engedi – beszerzem. Szeretem a kedves könyvtárosokat, akik mindig segítőkészek, ha valamit nem találok, mert kopott a gerince vagy három betűvel odébb rakta vissza valaki, de ők úgy ismernek minden kötetet, mint a saját tenyerüket. Szeretem, hogy a könyvtárban olyan köteteket is megtalálok, amiket sehol máshol. Szeretem leszedni az összes könyvemet a polcról, letörölni és bútorápolóval fényesre tisztítani a bükk furnért, hogy aztán szinte minden alkalommal új rend szerint tegyem vissza a köteteket; most éppen szín szerint vannak elrendezve, de rá kellett jöjjek, hogy a téma, illetve műfaj szerinti csoportosítás kényelmesebb lenne. Szeretem a technikai fejlődést, és bár nekem (még) nincs Kindlém, csodálatos dolognak tartom, hogy az ember egy néhány grammos készülékben magával viheti a kedvenc olvasmányait – hosszú, sok csomaggal járó utazáson különösen hasznos lehet. Szóval, szeretem a könyveket, és F. barátném nyomán vallom, hogy aki szeret olvasni, az sosem unatkozik.