Osztódás

A szép kék bársonykötés kárpótoljon a lábaimért, amikre az elkövetkezendő három napban valószínűleg csak strandpapucsot fogok tudni húzni (mókás lesz úgy moziba menni holnap, ha-ha). Amikor pedig már épp elkezdtünk viccelődni, hogy biztos nem lesz fejünk a fotón, bamm, édesanyám elkészítette fenti képet. Imádom. A többi fotó alapján pedig, amiken történetesen rajta van a képes felem, szerintem hivatalosan is elnyertem a "Bárgyú Mosoly 2011"-díjat.

Könyvekrűl

Szeretem a könyvek illatát. Az új könyvek kissé műanyagszerű szagát és a régiek dohosabb aromáját is. Szeretem kézbe venni, átlapozni őket, belemerülni egy részletbe, amikor egy-egy szón megakad a szemem. Szeretem hazavinni, és letenni az ágyam mellé, nem egyből a polcra, mert úgyis azonnal el akarom olvasni őket. Szeretem, amikor egy sorozatnak új darabja jelenik meg, amit már tűkön ülve vártam: ha nem is kaparintom meg a megjelenés napján, de az első adandó alkalommal – amikor időm és pénztárcám engedi – beszerzem. Szeretem a kedves könyvtárosokat, akik mindig segítőkészek, ha valamit nem találok, mert kopott a gerince vagy három betűvel odébb rakta vissza valaki, de ők úgy ismernek minden kötetet, mint a saját tenyerüket. Szeretem, hogy a könyvtárban olyan köteteket is megtalálok, amiket sehol máshol. Szeretem leszedni az összes könyvemet a polcról, letörölni és bútorápolóval fényesre tisztítani a bükk furnért, hogy aztán szinte minden alkalommal új rend szerint tegyem vissza a köteteket; most éppen szín szerint vannak elrendezve, de rá kellett jöjjek, hogy a téma, illetve műfaj szerinti csoportosítás kényelmesebb lenne. Szeretem a technikai fejlődést, és bár nekem (még) nincs Kindlém, csodálatos dolognak tartom, hogy az ember egy néhány grammos készülékben magával viheti a kedvenc olvasmányait – hosszú, sok csomaggal járó utazáson különösen hasznos lehet. Szóval, szeretem a könyveket, és F. barátném nyomán vallom, hogy aki szeret olvasni, az sosem unatkozik.

Oroszlánkirályság

Azért persze megvoltak ennek az egy hétnek a szép pillanatai is: mókás volt rájönni, milyen kevés Kispál-számnak tudom a szövegét teljesen, és hogy - a népdalokon kívül - az egyetlen szám, amit elejétől a végéig el tudunk énekelni a húgommal, az a Hakuna matata. (Természetesen én vagyok Pumba, ez, gondolom, nem volt kérdéses. A kedvenc részem persze az, hogy "Csak a lelkem a szép, de a testem rúúúúút.") A hétnek a nem szép részei... na mindegy, ez nem annyira internetkompatibilis, azt hiszem. Fájt a szívem és néha fájt az agyam: nekem az nem elképzelhető opció, hogy valakinek ott van az a cirka egykilós trutymó a koponyájában és nem hajlandó használni, pedig a lehetőség adott. Kőszeg meg szép, csak nagyon álmos hely.

Szabaccság

Hétfőtől nyaralás a kedves kiscsaláddal. Egy hét internet meg facebook meg gmail meg blogok nélkül. Vajon meg-e fogok-e őrülni én a végére? Nagy valószínűséggel nem ettől, hanem a kiscsaládtól egyébként, bár azért remélem, hogy mégsem. Maximum folytatom a nemrég megkezdett bensőséges barátságot a zöld tündérrel, csak ezúttal nem három macifröccs után, hadd marjon rendesen. Ahh, ez van, a nők alkoholizmusba kergetik az embert.  

Gesundheit

Na, akkor most már tényleg, végleg vége van. Mármint... egy frászt. Rákérdezett valaki a közelmúltban, hogy most akkor végre már elkezdem a nagybetűst, meg ilyenek, de közölnöm kellett vele, hogy nem, én még mindig nem arra hajtok, hanem egy másik diplomára. Merthogy annyira könnyedén ma már nem adják azt az öt évet (nem mintha az könnyebb lett volna, sőt, szigorlatok, pfű, most akkor egyperces néma nemirigylés következik a felsőbbévesek felé). Viszont furcsa volt úgy kilépni az egyetem kapuján, hogy valószínűleg szeptembertől akkor megint ide járhatok, de most éppen gondtalan lehetek, és nem azzal kell kelnem holnap ma reggel, hogy először is végiggondolom, hány órám van még tanulni. Hogy vége bűntudat nélkül foghatom a kezembe a Királyok csatáját meg A csendes amerikait. Hogy felszabadultan tudok végignézni egy rajzfilmet (lábjegyzet: Tangled, iszonyatosan vicces, nézzétek meg, a lány aranyos, a fiú helyes, a házikaméleon cuki, mi kell még?). A nyár az ugyan nem annyira az én műfajom, de a lakás jó hűvös, és mindig van valahol egy kis árnyék, ami befogad.